2012. május 25., péntek

Áfonyás csíkos keksz

Régóta tervben volt már ez a keksz, amit több helyen is olvastam (Kicsi VúnálYasmine-nál, Mohánál). Én Moha receptjét követtem, de két tojássárgája helyett egy egész tojást használtam a tésztához.

Hozzávalók:
A tésztához:
12 dkg vaj
7 dkg porcukor
1 db tojás
22 dkg liszt
csipet só

A töltelékhez:
10 dkg aszalt áfonya
2 evőkanál cukor
1 citrom leve

A tésztát gyors mozdulatokkal összegyúrjuk és hűtőbe tesszük fél órára.
Az áfonyát összefőzzük a cukorral és a citromlével, majd hűlni hagyjuk. Aprítógépben összedaráljuk.
A tésztát 30x20 cm-es téglalappá nyújtjuk, és 5 csíkra vágjuk fel. (Én négy csíkra osztottam, a leeső széleket újra összegyúrtam és vékony csíkká sodortam, így kaptam meg az ötödik darabot.)
Négy csíkot megkenünk a töltelékkel, a tetejére helyezzük az ötödiket, és jól lenyomkodjuk. Fagyasztóba tesszük egy órára, utána éles késsel fél cm-es darabokat vágunk belőle. 180 fokra előmelegített sütőben 10-15 percig sütjük a kekszeket.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése