2016. június 19., vasárnap

Túrós-sajtos muffin - Blogkóstoló, 29. forduló

Gabi, a Fűszermánia blog írója sorsolásának köszönhetően a blogkóstoló játékban ezúttal Susanne konyhájába nyertem betekintést. Mivel kirándulni készültünk, kifejezetten olyan receptet kerestem, amit az útra magunkkal tudunk vinni, így esett a választásom ezekre a muffinokra. Susanne zöldhagyma helyett medvehagymával készítette, de medvehagyma híján változtattam a hozzávalókon.



Hozzávalók:
30 dkg liszt
1 tk. só
1 kk. sütőpor
5 dkg reszelt sajt
5 dkg olvasztott vaj
1 tojás
20 dkg tehéntúró
1,5 dl natúr joghurt
kevés tej
2 szál zöldhagyma


A lisztet, a sót, a sütőport és a reszelt sajtot összekeverjük, a zöldhagymát apróra vágjuk. Az olvasztott vajat a tojással, a túróval és a joghurttal elkeverjük, majd hozzáadjuk a száraz hozzávalókat is. Ha túl sűrű a massza, akkor kevés tejjel higítsunk rajta, végül belekeverjük a zöldhagymát. Papírral bélelt muffinformába adagoljuk és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 25 percig sütjük. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése