2016. január 8., péntek

Diós brownie torta - Blogkóstoló, 26. forduló

Ezúttal az Abroszra való blogról kóstoltam egy finom csokis-diós tortát, a játék háziasszonya, Simone ugyanis ezt a blogot sorsolta számomra.

Hozzávalók a tésztához:
6 dkg dió
14 dkg étcsoki
10 dkg vaj
2 tojás
8 dkg (barna)cukor
13 dkg liszt
1 kk. kakaó
1 csipet só

Hozzávalók a tetejére:
7 dkg étcsoki
2 dkg vaj
2 dkg dió

A diót darabosra vágjuk, majd egy serpenyőben megpirítjuk. A vajat, a kisebb darabokra tördelt csokival együtt vízfürdőben felolvasztjuk, majd langyosra hűtjük.
A tojásokat a cukorral habosra keverjük, amíg megnő a térfogata és világos színű lesz. Ezután kézi habverővel hozzákeverjük a langyosra hűlt vajas-csokis masszát, majd hozzáadunk 6 dkg pörkölt diót, legvégül pedig a kakaóval és csipet sóval elkevert lisztet.
Simára elkeverjük, 18 cm átmérőjű kapcsos tortaformába öntjük a masszát. Előmelegített sütőben  kb. 25 perc alatt készre sütjük. Végezzünk tűpróbát, vagyis szúrjunk bele egy tűt vagy fogvájót a  tészta közepébe, és ha nem ragad rá a tészta, akkor kész van. Hagyjuk teljesen kihűlni.
A tetejére a csokit és vajat gőzfürdőn megolvasztjuk és simára keverjük.
A csokoládét (1 evőkanályi kivételével) a sütemény tetejére öntjük és elsimítjuk. Megszórjuk a 2 dkg apróra vágott és megpörkölt dióval, majd a megmaradt csokit rácsurgatjuk.
Megvárjuk míg megdermed a csoki a tetején, majd szeleteljük.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése