2014. február 16., vasárnap

Paprikás-mézes-gyömbéres csirkemell

Egy kicsi bors-féle recept, némileg módosítva. Nagyon ízletes, az amúgy elég semleges ízű csirkemellet remekül feldobja a paprika-gyömbér-méz triója.

Hozzávalók:
1 egész csirkemellfilé
méz
őrölt gyömbér
pirospaprika
1 nagyobb vöröshagyma
2 dl víz
3-4 evőkanál ketchup
2 evőkanál szójaszósz
1 evőkanál fehérborecet

bors

A csirkemellfilét felszeleteljük, mindkét oldalát megszórjuk sóval, borssal, gyömbérrel és pirospaprikával. Egy mélyebb edénybe lefektetjük az első szelet húst, a tetejére rácsorgatunk egy kevés mézet, ezt a következő szelet hússal "elmaszatoljuk" rajta, majd ráfektetjük az alsóra. Ezt a műveletet addig ismételjük, míg a hús elfogy. A legfelsőre is kenünk egy kis mézet, majd negyed órára-fél órára félretesszük pihenni a hústornyot.
Ez alatt megpucoljuk a hagymákat és vékony szeletekre, vagy kisebb kockákra vágjuk. Egy mélyebb serpenyőben olajat melegítünk és a hússzeletek mindkét oldalát megpirítjuk benne. Kiemeljük a serpenyőből és egy tányéron félretesszük mindet. A hagymát megpároljuk a visszamaradt olajban. Felöntjük a vízzel, hozzáadjuk a ketchupot, szójaszószt és a fehérborecetet. Jól összekeverjük, majd visszahelyezzük bele a hússzeleteket és lefedve kb. 30-40 perc alatt puhára főzzük a fűszeres lében.

Amerikai káposztasalátával tálaltam, amelyhez a káposztát vékony csíkokra vágtam, a répát lereszeltem. Az öntethez tejfölt, majonézt és mustárt kevertem össze, sóval és borssal ízesítettem, végül összeforgattam a zöldséggel. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése