2017. április 30., vasárnap

Medvehagymás pogácsa II.

Egy hónapja sült ki ez a finomság, de csak most jutottam el a közzétételig... Már tavaly is megsütöttem ezt a medvehagymás pogácsát, de most az egyszerűség jegyében kockákra vágtam, hisz így kevesebb lesz a leeső tészta, amit újra össze kell gyúrni. 
A hagymát pedig pépesítettem a vajjal, korábban csak apróra vágtam a leveleket, és azt kevertem ki a vajjal. Most kipróbáltam így is, jobban kenhető, és számomra kellemesebb ha egyenletesen eloszlik a krémben a hagymapép, mintha a levéldarabokat látnám. Szóval én erre a verzióra szavazok, de aki jobban szeretné apróra vágott hagymával, készítse úgy. Az íze így is, úgy is nagyszerű! 


2017. április 16., vasárnap

Vegán fonott kalács

Minden kedves olvasómnak kellemes húsvéti ünnepeket kívánok!

Hozzávalók a tésztához:
350 g liszt 
35 g porcukor 
30 g olívaolaj 
170-175 ml kézmeleg víz
1 csomag porélesztő
1 kk. só

Hozzávalók a kenéshez:
2 tk. porcukor
2 tk. víz

A lisztet összekeverjük a sóval, a cukorral, beleszórjuk az élesztőt, majd felöntjük a vízzel és hozzáadjuk az olajat. Tésztát gyúrunk belőle, majd cipóvá formázva tálba tesszük és lefedve, meleg helyen duplájára kelesztjük. 
6 egyenlő részre osztjuk a tésztát, melyeket egyforma hosszúságú hurkákra sodrunk és kalácsot fonunk belőle. (Itt található egy videó a fonás menetéről, sajnos nekem sokadik szétszedés és összerakás után sem sikerült az előírásoknak megfelelően fonnom, remélem más ügyesebb lesz mint én.) A kenéshez a porcukrot kikeverjük a vízzel. 
A kalácsot sütőpapírral bélelt tepsire tesszük, lekenjük a cukros vízzel és letakarva 10 percig pihentetjük, közben a sütőt előmelegítjük 180-185 fokra. 15 percig sütjük a kalácsot, majd lekenjük ismét cukros vízzel és további 5 percig sütjük 180-185 fokon, majd rácsra téve hagyjuk kihűlni.
A kalács receptje innen származik. 


2017. április 8., szombat

Svéd mandulatorta blogszülinapra

Nem vitás, blogszületésnapra torta dukál! :) A svéd mandulatorta már régóta szerepelt az elkészítendők listáján, és ebből az alkalomból Juci receptje alapján meg is sütöttem. 
A dolog érdekessége, hogy ő 2012. április 7-én, blogjának 2. születésnapja alkalmából tette közzé ezt a híres-neves tortát. Az én blogom pedig pont aznap indult, tehát immáron az 5. születésnapot ünnepelhetem! Mondhatom hogy nem csak a közös születésnap, hanem az íze miatt is tökéletes választás volt a svéd mandulatorta.

A nagy napra való tekintettel tavaszi ruhába öltöztettem a blogot, valamint összegyűjtöttem, hogy a korábbi években milyen torták készültek eme jeles alkalomból:

2016. - Mozart torta
2015. - Egyszerű gesztenyetorta
2014. - Diós répatorta krémsajttal
2013. - Csokitorta liszt nélkül 

Köszönet minden látogatómnak, remélem a jövőben is tudok olyan tartalommal szolgálni, ami miatt érdemes lesz néha-néha ide kattintani! :)



Hozzávalók a tésztához:
4 tojás fehérje
12 dkg sötét, melaszos, ragacsos nádcukor (muscovado)
25 dkg darált mandula (héjas)
5 dkg félig megdarált mandula 

Hozzávalók a krémhez:
4 tojás sárgája
3 dkg keményítő
2 dl tej
20 dkg vaj
kb. 10 dkg porcukor 
1 tk. vaníliakivonat




A 25 dkg mandulát a cukorral együtt robotgéppel ledaráljuk. 5 dkg mandulát úgyszintén ledarálunk, de csak félig, legyen kissé darabos. A tojások fehérjét habbá verjük és beleforgatjuk a mandulát. Sütőpapírra rajzolunk egy 23-24 cm-es kört, eloszlatjuk rajta a massza felét és 170 fokos sütőben 15-20 percig sütjük. Amikor kihűlt, óvatosan lehúzzuk róla a sütőpapírt. A másik lapot ugyanígy megsütjük.

A krémhez a tojások sárgáját kikeverjük a keményítővel, a porcukorral és a tejjel, hozzáadjuk a vaníliakivonatot, majd felfőzzük. Amikor még meleg, adagonként belekeverjük a kockára vágott vajat. A krémet hűtjük, majd betöltjük a tortát.

A tetejére kb. 10 dkg szeletelt mandulát pirítsunk meg serpenyőben világos színűre és szórjuk meg a  torta tetejét illetve az oldalát.