2014. november 30., vasárnap

Mandulás mézeskalácskeksz

Advent első vasárnapjára és a SAD! 28. fordulójára hoztam ezeket a mézes kekszeket. A játék háziasszonya ezúttal Kabóca, aki fahéjas finomságok receptjét várja ebben a fordulóban.

Hozzávalók:
20 dkg vaj
1 dl méz
1 dl cukor
1 tk. őrölt gyömbér
2 tk.fahéj
1 tk. őrölt szegfűszeg
1 tk. szódabikarbóna
6 dl liszt
kb. két maréknyi mandula

A vajat a cukorral és a mézzel habosra keverjük, a mandulát apróra vágjuk. A száraz hozzávalókat összekeverjük és apránként hozzáadjuk a vajas-mézes masszához. Lisztezett felületre borítjuk, és simára gyúrjuk. Elfelezzük és mindkét részből vastag hengereket formálunk. Folpackba csomagolva pár órára, vagy akár egy egész éjszakára hűtőbe tesszük. Ezután éles késsel vékony szeletekre vágjuk, és a kekszeket egy sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük. Kb. 12 percig sütjük közepes hőfokon, de ne feledjük, hogy mivel mézet tartalmaz, hűlés után még keményedni fognak a kekszek!
A recept az Ellenállhatatlan édességek című könyvből származik (eredetileg francia mézeskalácsszelet a neve), melyet egy kedves barátnőmtől kaptam ajándékba.

2014. november 27., csütörtök

Sós kréker

A készen kapható chips helyett készítsünk inkább házilag finom sós ropogtatnivalót! A receptet Illéskrisznél találtam.

Hozzávalók:
25 dkg liszt
12 dkg langyos víz
3 dkg olívaolaj
8 g só
1 teáskanál cukor
1 teáskanál száraz élesztő (vagy 8 g friss)

A hozzávalókból tésztát gyúrunk és letakarva duplájára kelesztjük. Ezután 2 cipóra osztjuk, és egyenként fél cm vastagságú téglalapot nyújtunk belőlük. Sütőpapírral bélelt tepsibe átemeljük a tésztát, kicsit utána igazítunk, majd derelyevágóval, szögletes darabokra felvágjuk a tésztalapot. A lapocskákat villával megszurkáljuk, dekorsóval meghintjük és 170 fokon 20 perc alatt ropogósra sütjük a krékereket.

2014. november 23., vasárnap

Vienetta szelet

Hozzávalók:
A tésztához:
6 tojás
6 evőkanál porcukor
6 evőkanál liszt
1/2 csomag sütőpor

A krémhez:
2 csomag tejszínízű pudingpor
6 dl tej
15 dkg porcukor
25 dkg vaj
15 dkg étcsokoládé

A tojásokat a cukorral habosra keverjük, majd hozzáadjuk a sütőporral elkevert lisztet. Egy 22 × 30 cm-es tepsit kibélelünk sütőpapírral, majd a piskótamasszát 3 részben megsütjük, tehát 3 részre osztjuk és külön-külön megsütjük. A kihűlt piskótát hosszában elvágjuk, így lesz 6 csík lapunk.
A krémhez a pudingporokat a cukorral, a tejjel simára keverjük és sűrűre felfőzzük, majd hagyjuk kihűlni. A kihabosított margarinnal összekeverjük a pudingot és a piskótacsíkokat egymás után megtöltjük. Olvasztott csokival meglocsoljuk mindegyik sort. A sütemény oldalát és tetejét is lekenjük a krémmel, végül olvasztott csokival díszítjük.  



2014. november 20., csütörtök

Karamellás brownie

Gombhoz a kabátot... találtam egy tubus sűrített tejet, amit sürgősen fel kellett használni, és hála Sütidoboznak, ennél jobb helyre nem is kerülhetett volna.:) 

Hozzávalók:
12 dkg étcsoki
12 dkg vaj
2 tojás
5 dkg cukor
7 dkg liszt
1 ek. holland kakaópor
csipet só
A karamellhez:
1 tubus cukrozott sűrített tej (15 dkg)
1,5 dkg vaj

A karamellhez egy teflon serpenyőben a vajat és a sűrített tejet összemelegítjük, majd közepes lángon kevergetés nélkül hagyjuk forrdogálni, amíg sűrű, aranybarna karamellt nem kapunk. 
A csokit apróra vágjuk és vízgőz felett összeolvasztjuk a vajjal, majd megvárjuk hogy langyosra hűljön. Közben összekeverjük a kakaóport, a lisztet és a sót. A csokis masszát simára keverjük a két tojással, majd hozzáadjuk a kakaós lisztet. A masszát egy vajjal kikent, kisebb formába öntjük (amit én használtam, az 23 x 16 cm-es), a karamellt rákanalazzuk és egy fakanál nyelével márványosra keverjük. 175 fokra előmelegített sütőben kb. 20-25 percig sütjük.


sütés előtt

2014. november 17., hétfő

Aszalt szilvás almaleves

Hozzávalók:
4 db alma
2 dl fehérbor
4 dkg cukor
2 dl tejszín
1 evőkanál kukoricakeményítő
10 dkg aszalt szilva
1/2 citrom leve
fahéj, szegfűszeg
2 evőkanál méz

Az almákat megtisztítjuk, kockákra vágjuk. Lábasba tesszük, ráöntjük a bort és annyi vizet hogy fél ujjnyira ellepje. Beletesszük a cukrot, a mézet, a szegfűszeget és a fahéjat. Amikor az alma megpuhult, botmixerrel összeturmixoljuk. A kukoricakeményítőt simára keverjük a tejszínnel, beleöntjük a levesbe, kevés citromlével ízesítjük, majd összeforraljuk. A tűzről levéve beleszórjuk az összevágott aszalt szilvát. Két-három percen át pihentetjük, és amikor megpuhult a szilva, tálaljuk. A tetejére tehetünk tejszínhabot is.

2014. november 14., péntek

Kakaós-diós keksz

Hozzávalók:
10 dkg finomliszt
5 dkg teljes kiőrlésű liszt
4 dkg kakaópor
5 dkg kristálycukor
10 dkg hideg teavaj
1 db nagy tojás
pici só
10 dkg durvára vágott dió

A diót durvára vágjuk, a tészta hozzávalóit összegyúrjuk, a végén a diót is beledolgozzuk. Henger alakúra formázzuk, majd fóliába csomagolva 2-3 órára hűtőbe tesszük. A tésztát éles késsel kb. fél centis szeletekre vágjuk, és egy sütőpapírral bélelt tepsire rakosgatjuk. 180 fokra előmelegített sütőben 8-9 perc alatt megsütjük.
Recept: innen


sütés előtt

2014. november 12., szerda

Kenyérmorzsás pesto spagettivel - Szakácsmustra, 6. forduló

A Szakácsmustra 6. fordulójában a háziasszony, Süni kiszemeltje Hugh Fearnley-Whittingstall, vagyis az ő receptjei közül kellett kipróbálni valamit. Egy gyorsan elkészíthető, egyszerű, és nem utolsósorban olcsó tésztára esett a választásom, némileg módosítva.:) Ugyanis eredetileg petrezselyemmel készül, de az épp nem volt itthon, bébispenót viszont igen, így az került bele. A szósz színe persze nem változott, csak az íze lett más.:) Ebben a videóban látható (kb. a 19. percnél kezdődik), hogy készül ez a spagetti Hugh konyhájában.

Hozzávalók:
5 dkg bébispenót
2 gerezd fokhagyma
10 dkg füstölt sajt
olaj (Hugh kendermagolajat használt)
1 db zsemle
25 dkg spagetti
tejszín
citrom
só, bors

A zsemlét vékonyra szeleteljük, és sütőben alacsony hőfokon kiszárítjuk. Hagyjuk kihűlni, majd aprítógéppel morzsásra daráljuk. Egy fazékban vizet forralunk, amíg a víz felforr, addig a bébispenótot aprítógéppel összevágjuk, a sajtot és a fokhagymát lereszeljük. A spagettit beletesszük a vízbe, közben összekeverjük a bébispenótot, a sajtot, a fokhagymát és a zsemlemorzsát, sózzuk, borsozzuk és annyi olajat adunk hozzá, hogy összefogja a hozzávalókat. Néhány csepp citromlével ízesítjük, majd serpenyőben kis lángon összemelegítjük. Kevés tejszínnel elkeverjük, majd hozzáadjuk a leszűrt spagettit. Összeforgatjuk és már tálalhatunk is.

2014. november 9., vasárnap

Marokkói narancssaláta

Igazán ízletes és gyorsan elkészíthető gyümölcsös saláta, melynek receptjére Zsófinál bukkantam. 

Hozzávalók:
2-3 narancs
4 szem datolya
maréknyi mandula
maréknyi gránátalma mag
méz
fahéj

A narancsokat megmossuk, az aljáról levágunk egy kis szeletet, hogy stabilabban álljanak. Egy éles késsel felülről leszeleteljük a héját, ügyelve arra, hogy a fehér részeket levágjuk. Felszeleteljük, majd egy lapos tányérra helyezzük. A datolyát és a mandulát apróra vágjuk, rászórjuk a narancsra. Meghintjük a gránátalmával, ráöntjük a narancs levét. Mikróban meglangyosítunk egy kevés mézet és rácsorgatjuk a salátára, végül fahéjjal megszórjuk.  


2014. november 6., csütörtök

Sörös-hagymás kenyér - VKF! 67. forduló

Vigyázz! Kész! Főzz! A téma ezúttal a kelt tészta, és annak ezer arca. Ebből az alkalomból az én konyhámban egy sörös kenyér készült, pirított hagymával megbolondítva.

Hozzávalók:
1 kg liszt (1/3 része teljes kiőrlésű liszt)
3 dl sör
3 dl víz
50 g balzsamecet
25 g friss élesztő
20 g só
pirított vöröshagyma

A hozzávalókat egy robotgép dagasztóspiráljának segítségével összekeverjük (elég lágy lesz a tészta). Egy spatulával lekapargatjuk az edény faláról, majd kevés liszttel beszórjuk a tetejét. Letakarva kb. 1 órát hagyjuk kelni. A megkelt tésztát kiborítjuk egy belisztezett nyújtólapra, hozzágyúrjuk a pirított vöröshagymát, 4 részre osztjuk és lisztes kézzel hosszúkásra formázzuk. A tésztahengereket párszor megcsavarjuk, majd egy sütőpapírral bélelt sütőlemezre tesszük és még kb. 10 percig kelni hagyjuk. A kenyérkéket előmelegített, gőzös sütőbe tesszük és ropogósra sütjük. 

2014. november 3., hétfő

Sacher torta (paleo) - Blogkóstoló, 19. forduló

Fűszermánia sorsolásának köszönhetően a Blogkóstoló játék alkalmából most Pitelány receptjei között böngészhettem. A sok-sok egészséges finomság között ez a torta tetszett meg leginkább, mely eredetileg Pocak Pannánál olvasható. 


A tésztához:
8 dkg méz
4 dkg kakaópor
5 dkg kókuszolaj
15 dkg mandula/mandulaliszt
1/2 tk szódabikarbóna
3 tojás
vaníliakivonat
10 dkg sárgabarack 

A sárgabarack püréhez/"lekvárhoz":
20 dkg sárgabarack (maggal)

A "paleos csoki" mázhoz:
5 dkg kakaó
5 dkg kókuszolaj
4 dkg méz



A tésztához a mandulát finomra daráljuk egy aprítógépben. Egy edényben alaposan összekeverjük kézi habverővel a tojásokat, mézet, kakaóport, kókusz olajat, a vanília rúd kikapart belsejét és a 2 kimagozott, leturmixolt sárgabarackot. Amikor összeállt, hozzáadjuk a mandulát és a szódabikarbónát. 18 cm-es tortaformába öntjük és 175°C-on 25 percig sütjük, majd hagyjuk kihűlni.
A "lekvárhoz" a sárgabarackokat megmossuk, magozzuk, majd összeturmixoljuk. A kihűlt tortát kettévágjuk, és megkenjük a pürével. (Ha nagyon híg lenne, a barackpépet elkeverjük egy kevés útifű maghéjjal és alacsony hőfokon, állandóan kevergetve sűrűbbre főzzük.)
A "paleo csoki" mázhoz összekeverjük a hozzávalókat egy kisebb bögrében, majd a torta tetejére öntjük és rusztikusra igazítjuk.