2013. május 5., vasárnap

Tiramisu torta - VKF! 56. forduló

Anyák napjára (és a VKF! 56. fordulójára) készült ez a torta. Anyukám egyik kedvence a tiramisu, úgyhogy nagy szeretettel sütöttem neki.


Hozzávalók:
6 tojásos kávés piskótalap
(6 db tojás, 5 evőkanál liszt, 6 evőkanál cukor, 1 evőkanál átszitált instant kávé)

A krémhez:
50 dkg mascarpone
5 dl tejszín

Az összeállításhoz:
babapiskóta
kávé, tej, amaretto likőr
kakaópor

A tejszínt kemény habbá verjük, és hozzákeverjük a mascarponét. A babapiskóta áztatásához az instant kávét feloldjuk egy kevés forró vízben, hozzáöntünk egy kevés tejet és amarettot. (Mennyiségeket nem tudok megadni, mert sosem méricskélem.)

A kávés piskótalapot kettévágjuk, egy ecset segítségével megkenjük kávés tejjel. Rákenjük a krém 1/3 részét, majd kirakjuk kávés tejbe áztatott babapiskótával. Erre kenjük a krém 1/3-át, majd befedjük a másik piskótalappal. A maradék krémmel bevonjuk kívülről a tortát, tetszés szerint díszítjük és megszórjuk kakaóporral.



Isten éltessen ezen a napon (is) minden édesanyát, nagymamát és dédnagymamát!

Az édesanya

Nincsen a gyermeknek
Olyan erős vára,
Mint mikor az anyja
Őt karjaiba zárja.
Nincsen őrzőbb angyal
Az édesanyánál,
Éberebb csillag sincs
Szeme sugaránál.
Nincs is annyi áldás
Amennyi sok lenne,
Amennyit az anya
Meg ne érdemelne.

6 megjegyzés:

  1. Fantasztikus, így tortának álcázva :)

    VálaszTörlés
  2. Gyönyörű torta. Nagyon tetszik a nagy kedvenc így tortában.

    VálaszTörlés
  3. Kep alapjan nagyon szimpatikus a torta :) Megkerdezhetem, ez mekkora, hany centis tortahoz szolo recept? koszonom :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos már nem emlékszem, mert kapcsos tortaformám van és nem tudom mekkorára állítottam ennél a tortánál.:( De úgy saccolom, hogy 22-24 cm körül lehet.

      Törlés