2013. március 15., péntek

Epres-túrós torta

Hozzávalók:
A tésztához:
20 cm-es tortaformához:
3 db tojás
3 evőkanál cukor
3 evőkanál liszt
1 evőkanál kakaópor
1/4 csomag sütőpor

Az egész tojásokat a kristálycukorral egy keverőtálba tesszük és addig keverjük, amíg legalább háromszorosára nő, és jó habos lesz. Ezután beleszitáljuk a sütőporral elkevert lisztet és a kakaóport, óvatosan összekeverjük.  A tortaformát sütőpapírral kibéleljük, majd beleöntjük a masszát. Előmelegített sütőben, közepes lángon kb. 20 perc alatt készre sütjük. A sütőből kivéve a formában hagyjuk teljesen kihűlni, majd kiemeljük.


A krémhez:
50 dkg túró
1 csomag vaníliás cukor
10 dkg porcukor
1 db citrom
2,5 dl tejszín
1 csomag habfixáló

A tetejére: eper, 1 csomag piros tortazselé

A túrót a porcukorral, a vaníliás cukorral, a citrom kifacsart levével simára keverjük. (Én késes aprítógéppel összedolgoztam, hogy jó krémes legyen a túró. Ha szükséges, tegyünk hozzá pár evőkanál tejfölt is, úgy még krémesebb lesz.) A tejszínt a habfixálóval kemény habbá verjük, és óvatosan hozzákeverjük a túrós krémhez.

A piskótát visszatesszük a tortaformába, rákanalazzuk a túrós krémet, majd a tetejét kirakjuk félbevágott eperszemekkel. A piros tortazselét a tasakon lévő előírás szerint elkészítjük majd óvatosan a torta tetejére öntjük. Hűtőbe tesszük, hogy a zselé megdermedjen a tetején.

Recept: Gizitől.

1 megjegyzés:

  1. Brutál jól néz ki, jól esne egy nagy szelet ebben a tavasz-mentes időjárásban! :)

    VálaszTörlés