2013. április 19., péntek

Francia mákos szelet - Blogkóstoló, 8. forduló

A Blogkóstoló 8. fordulójának háziasszonya, Hani Gasztromanó blogját sorsolta nekem, tőle kellett egy receptet választanom. Egy 15 éves ifjú hölgyről van szó, érdemes megnézni a műveit, borzasztóan ügyes! Ha már ilyen fiatalon így tud sütni-főzni, akkor mi lesz később? :) Ezt a finom krémes sütit már több helyen láttam, de még sosem készítettem, úgyhogy épp itt volt az ideje.

A mézes lapokhoz:
30 dkg liszt
10 dkg porcukor
1 evőkanál méz
7,5 dkg vaj
2 tojás
1 kávéskanál szódabikarbóna

Összegyúrjuk a hozzávalókat, majd a tésztát két részre osztjuk, kinyújtjuk és a két lapot180 fokon, kb. 10 perc alatt világosbarna színűre megsütjük (ugyanabban vagy ugyanakkora méretű tepsiben, mint a mákos piskótát).

A mákos piskótához:
18 dkg cukor
12 dkg liszt
6 db tojás
3 evőkanál víz
fél dl étolaj
1 kávéskanál sütőpor
9,5 dkg őröletlen mák

A tojások sárgáját habosra keverjük a cukorral, majd apránként hozzáadjuk a vizet, az olajat és a mákot is. A tojásfehérjét habbá verjük és felváltva a sütőporral elkevert liszttel, óvatosan beledolgozzuk a mákos keverékbe. Sütőpapírral kibélelt tepsiben (kb. 35 x 25 cm) 180 fokon világos színűre sütjük kb. 20 perc alatt.

Krémhez:
20 dkg porcukor
30 dkg vaj
2 csomag vaníliás pudingpor
7 dl tej

A pudingport a tejjel megfőzzük, a vajat habosra keverjük a porcukorral és a kihűlt pudinggal kikeverjük.

Tetejére:
10 dkg dió
olvasztott csokoládé

Összeállítás:
Kb. 5-6 evőkanál krémet tegyünk félre a tetejéhez. Alulra kerül a mézes lap, arra a krém fele, majd a mákos piskóta, majd a krém másik fele, mézes lap, krém. A tetejére apróra vágott, serpenyőben előzőleg megpirított diót szórunk és olvasztott étcsokoládét csurgatunk.

8 megjegyzés:

  1. Hű, ez nagyon jól sikerült! Gratulálok hozzá!
    már manónál is szimpatikus volt ez a recept, de most teljesen belezúgtam. És a fotóid is nagyon jók!
    Remek választás volt!

    VálaszTörlés
  2. Oj, de szép lett. A vicces az, hogy Te már a 2. versenyző vagy, aki az általam kinézett sütit készíti el, amit én is kinéztem az nekem kisorsolt blogról. Kellett nekem várni, de sajnos nem volt időm még elkészíteni. Hát marad a harmadik választás. :-))

    VálaszTörlés
  3. Már annyiszor készültem ennek a sütinek az elkészítésére, de ez most megadta a végső lökést:) Gyönyörű és mákos!!! Micsoda szabályos szeleteket vágtál.

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jó választás, csodaszép sütit sütöttél! :)

    VálaszTörlés
  5. Ezt már én is megsütöttem, nagyon jól választottál! Szépséges lett!

    VálaszTörlés
  6. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés