2013. április 30., kedd

Lágy mézeskenyér

Hozzávalók:
6 dkg porcukor
2 tojás
25 dkg méz
28 dkg liszt
fél csomag sütőpor
késhegynyi fahéj és szegfűszeg (nálam egy teáskanál mézessütemény fűszerkeverék)

A porcukrot habosra keverjük a tojással, hozzáadjuk a mézet, és ezzel is jó habosra keverjük. Apránként hozzátesszük a lisztet (amelyben előzőleg elkevertük a sütőport és a fűszereket), és egy hosszúkás formában előmelegített sütőben, közepes tűznél megsütjük.

Recept: Mónikától.

2013. április 28., vasárnap

Málnás kardinális szelet

Hozzávalók:
A tésztához:
6 tojásfehérje
24 dkg cukor
2 tojássárgája
4 dkg liszt

A töltelékhez:
5 dl tejszín
15 dkg málna


A tojások fehérjét habbá verjük, közben fokozatosan adagoljuk hozzá a cukrot. Egy sütőpapírral bélelt tepsire a tojásfehérje hab 3/4 részéből 2x3 db 30 cm hosszú csíkot húzunk egy habzsákból úgy, hogy közöttük elférjen 1-1 piskóta csík is.
A megmaradt habhoz keverjük a tojások sárgáját és a lisztet, így egy piskótatésztát kapunk, amit habzsákba töltünk és 2-2 csíkot húzunk a tojásfehérje habcsíkok közé úgy, hogy a réseket kitöltse. 180 fokra előmelegített sütőbe toljuk, így 5 percig sütjük, majd 150 fokon addig sütjük, amíg a tojásfehérje habcsíkon egy száraz kéreg képződik (kb. 35-40 perc). Amikor megsült a két lap, a sütőből kivéve 3-4 percet pihentetjük, majd a sütőpapírt óvatosan lehúzzuk a tésztáról.
A málnát szitán áttörjük, a tejszínt felverjük és hozzákeverjük a málnapépet. (Én nem tettem bele cukrot, mert a tészta elég édes és nem szerettem volna ha túlságosan édes lesz a krém.) A kihűlt lapokat megtöltjük a málnás tejszínnel, lehűtjük és másnap szeleteljük. (A krém halványrózsaszín lett, de a fotókon sajnos nem látszik.)

Tündér receptje alapján készült.

2013. április 25., csütörtök

Fordított kókuszkocka

A jól ismert kókuszkocka "kifordított", ám legalább annyira ízletes verziója: a tészta kakaós, a máz fehér.

Hozzávalók:
20 dkg cukor
5 dkg vaj
1 tojás
2,5 evőkanál méz
1/2 csomag sütőpor
32 dkg liszt
2 dl tej
3 evőkanál kakaópor

A mázhoz:
10 dkg vaj
20 dkg fehér csokoládé
1,5 dl tejszín

A forgatáshoz: kókuszreszelék.

A cukrot, a vajat és a tojást a mézzel habosra keverjük, majd hozzáadjuk a tejet. A sütőport a liszttel és a kakaóval összekeverjük, majd belekeverjük a masszába. Kivajazott kis méretű tepsibe öntjük, és 180 fokon kb. 25 percig sütjük. Kihűlés után kockákra vágjuk.

A mázhoz a vajat és a csokoládét gőz felett felolvasztjuk, majd a tejszínt is hozzáadjuk. A kockákat a csokimázba forgatjuk, kissé lecsepegtetjük és kókuszreszelékbe mártjuk.

Recept: Ottistól.

2013. április 21., vasárnap

Erdeigyümölcs-krémleves

Hozzávalók:
3 dl víz
30 dkg vegyes erdei gyümölcs
1 dl vörösbor
1-1 kávéskanál őrölt fahéj és szegfűszeg
1 csomag vaníliás pudingpor
1 evőkanál méz (aki nagyon édesen szereti, tehet bele többet)
2 dl tejszín

A vizet, a vörösbort, a mézet, a fahéjat és a szegfűszeget összekeverjük, a gyümölcsöt beleszórjuk és pár perc alatt megfőzzük. Botmixerrel pürésítjük, majd egy szitán áttörjük. Visszaöntjük egy fazékba, a pudingport kikeverjük a tejszínnel, és ha forr a leves, hozzáadjuk. Habverővel simára dolgozzuk és megvárjuk amíg kicsit besűrűsödik. Hidegen tálaljuk, és lehetőleg szebben díszítjük, mint ahogy nekem sikerült... :)

2013. április 19., péntek

Francia mákos szelet - Blogkóstoló, 8. forduló

A Blogkóstoló 8. fordulójának háziasszonya, Hani Gasztromanó blogját sorsolta nekem, tőle kellett egy receptet választanom. Egy 15 éves ifjú hölgyről van szó, érdemes megnézni a műveit, borzasztóan ügyes! Ha már ilyen fiatalon így tud sütni-főzni, akkor mi lesz később? :) Ezt a finom krémes sütit már több helyen láttam, de még sosem készítettem, úgyhogy épp itt volt az ideje.

A mézes lapokhoz:
30 dkg liszt
10 dkg porcukor
1 evőkanál méz
7,5 dkg vaj
2 tojás
1 kávéskanál szódabikarbóna

Összegyúrjuk a hozzávalókat, majd a tésztát két részre osztjuk, kinyújtjuk és a két lapot180 fokon, kb. 10 perc alatt világosbarna színűre megsütjük (ugyanabban vagy ugyanakkora méretű tepsiben, mint a mákos piskótát).

A mákos piskótához:
18 dkg cukor
12 dkg liszt
6 db tojás
3 evőkanál víz
fél dl étolaj
1 kávéskanál sütőpor
9,5 dkg őröletlen mák

A tojások sárgáját habosra keverjük a cukorral, majd apránként hozzáadjuk a vizet, az olajat és a mákot is. A tojásfehérjét habbá verjük és felváltva a sütőporral elkevert liszttel, óvatosan beledolgozzuk a mákos keverékbe. Sütőpapírral kibélelt tepsiben (kb. 35 x 25 cm) 180 fokon világos színűre sütjük kb. 20 perc alatt.

Krémhez:
20 dkg porcukor
30 dkg vaj
2 csomag vaníliás pudingpor
7 dl tej

A pudingport a tejjel megfőzzük, a vajat habosra keverjük a porcukorral és a kihűlt pudinggal kikeverjük.

Tetejére:
10 dkg dió
olvasztott csokoládé

Összeállítás:
Kb. 5-6 evőkanál krémet tegyünk félre a tetejéhez. Alulra kerül a mézes lap, arra a krém fele, majd a mákos piskóta, majd a krém másik fele, mézes lap, krém. A tetejére apróra vágott, serpenyőben előzőleg megpirított diót szórunk és olvasztott étcsokoládét csurgatunk.

2013. április 16., kedd

Répás-gyömbéres muffin

Hozzávalók:
30 dkg teljes kiőrlésű liszt
25 dkg sárgarépa
3-4 evőkanál méz
1 teáskanál sütőpor
1 teáskanál szódabikarbóna
1 teáskanál fahéj
fél hüvelykujjnyi friss gyömbér
2 dl kaukázusi kefír
0,5 dl olaj
1 tojás

A sárgarépát és a gyömbért finomra reszeljük. A liszthez adjuk a sütőport, a szódabikarbónát és a fahéjat. Egy másik tálban a tojást összekeverjük az olajjal, a kefírrel és a mézzel. A lisztes keverékhez adjuk a folyékony hozzávalókat, valamint a reszelt sárgarépát és a gyömbért. Átkavarjuk, majd a muffintepsi mélyedéseibe adagoljuk és 180 fokos sütőben kb. 20-25 perc alatt megsütjük. Nekem 14 db lett ebből az adagból.

A receptet a nosalty-n találtam, de változtattam rajta.

2013. április 14., vasárnap

Sajtos zöldséges csirkemell

Hozzávalók:
50 dkg csirkemellfilé
1 pohár natúr joghurt
4 db Medvesajt
3-4 evőkanál zabpehely
1 zacsó mini mozzarella
1 db brokkoli
2 db sárgarépa



A brokkolit és a sárgarépát gőz felett kicsit megpároljuk. A csirkemellet vékonyra szeleteljük. Egy tepsit vékonyan megszórunk zabpehellyel, ráterítjük a hússzeleteket, sózzuk, borsozzuk, majd ráhalmozzuk a zöldségeket. A tetejére helyezzük a vékonyra vágott Medvesajtot és mozzarellát, a joghurttal megkenjük és előmelegített sütőben megsütjük.

Recept: Barbitól.

sütés előtt

sütés után