2014. április 20., vasárnap

Mézes krémes

Minden kedves olvasómnak kellemes húsvéti ünnepeket kívánok! 

 

Hozzávalók:
A lapokhoz:
15 dkg porcukor
2 evőkanál méz
5 dkg zsír
1 tojás
2 és fél evőkanál tej
1 kávéskanál szódabikarbóna
45 dkg liszt

A krémhez: 
6 dl tej
3 és fél evőkanál búzadara
10 dkg porcukor
15 dkg vaj

Az összeállításhoz: baracklekvár
A tetejére: 10 dkg étcsokoládé

A liszt kivételével a hozzávalókat elkeverjük és alacsony hőfokon összeolvasztjuk. Még melegen hozzáadjuk a lisztet és összegyúrjuk a tésztát. Négy részre osztjuk, és fél óráig pihenni hagyjuk. Vékonyra kisodorjuk és egy sütőpapírral bélelt sütőlapon egymás után megsütjük a lapokat. (Vegyük figyelembe hogy a mézes tészta hűlés közben keményedik, tehát ne süssük túl!)

A tejhez hozzáadjuk a búzadarát és sűrűre főzzük, majd hagyjuk kihűlni. A vajat habosra keverjük a porcukorral, beleöntjük a darakrémet és kihabosítjuk. A krémet kettéosztjuk, egyik felét az alsó tésztalapra rákenjük, majd rátesszük a második lapot, amit baracklekvárral megkenünk. Erre jön a harmadik lap, rákenjük a krém másik felét és beborítjuk a negyedik lappal. A csokoládét felolvasztjuk, és a sütemény tetejére simítjuk. Egy napig hagyjuk puhulni, majd meleg vízbe mártott késsel felszeleteljük. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése